Duguláselhárítás az iskolákban

A dugulás az iskolákban rendszeresen előforduló probléma. A régebben épült iskolákban még a régi csőrendszerek vannak bent, (amelyeket lassacskán azért kicserélgetnek), de a sok régi kisebb átmérőjű cső könnyen eldugul, illetve elvízkövesedik.
Azonban az újabb építésű iskolákban is hasonló a helyzet, dugulások az épületek korától függetlenül rendszeresen előfordulnak. A wc-ben, kézmosókban használt rengeteg összegyűrt papír, amit már nem visz le a víz, vagy a piszoárba (ha van ilyen az iskolában, mert nincs piszoár mindegyikben) ejtett gyerekjátékok melyek szintén eldugítják a lefolyót, megnehezítve a víz lefolyását vagy teljesen visszatartva a vizet, így okozva dugulást.

De a kézmosók is hasonlóan vannak kitéve a dugulás veszélyeinek és rendszeresen el is dugulnak. Itt is a legtöbb esetben a kéztörlő papír helytelen használata okozza a gondokat, de minden más iskolai eszköz is potenciális veszélyforrás (ceruza, toll, radírgumi, füzetborító, stb).
Ezekben a helyzetekben, amikor a dugulás még kezdeti stádiumban van, a gyerekek keveset érzékelnek belőle, csak azt látják, hogy a víz nem megy le, vagy csak nehezen, de ugyanakkor használják tovább, ami aztán a wc, piszoár, kézmosó teljes eldugulásához vezet.

Ilyenkor szerencsés, ha egy tanár vagy takarító illetve az iskolai személyzetből valaki időben észleli a dugulást és azonnal lezáratja a helyiséget, hogy tovább ne legyen használható, és értesíti a duguláselhárító szakembert.
Iskolai dugulás okai
Legtöbb esetben véletlenül beleejtett tárgyak okozzák az iskolai dugulások jelentős részét és kisebb mértékben a használat közben dugulnak el az iskolai lefolyók. A gyerekek játszanak és beviszik a játékaikat az iskolába. Az iskolában óhatatlanul is magukkal viszik az illemhelyiségbe, ahol aztán a kezükből kiejtve beleejtik a piszoárba, wc-be, kézmosóba.
Kivenni ugye nem tudják, így otthagyják, majd az utánuk jövők által használt papír fennakad ezeken a játékokon illetve az oda nem illő tárgyakon.

Ha szerencsés a helyzet kézzel kivehető a beleejtett tárgy vagy játék alkatrész, esetleg iskolaszer, de az esetek döntő többségében a kézi beavatkozás nem segít. Ha sikerül is esetleg szétszerelni a csap lefolyó részét, akkor sem biztos, hogy ki tudjuk szedni a beleesett tárgyat. Ilyen esetekben azonnal a duguláselhárító szakember értesítése a legcélszerűbb megoldás.

Az udvari vízelvezők szintén gyerekjátékokkal lehetnek tele, ugyanakkor előfordul, hogy a gyerekek oda rejtik el a büfében vásárolt tízórai, uzsonna, egyéb termék csomagolását vagy az összetaposott üdítős flakont, mintegy szemetesnek használva a csatorna lefolyó rendszerét.
Erre jön még a sok falevél, faág ami belekerül az udvari lefolyó részbe valamint az ereszcsatorna bekötése is, ami szintén sok hordalékot hoz magával, pláne egy-egy kiadós nagy vihar után. Ez az egész egyben összeállva kiválóan tudja eldugítani a csatornát.

Az iskolai duguláselhárítás

Miből áll az iskolai duguláselhárítás? Első lépésben felnyitjuk a csatorna rácsos fedelét és az erre megfelelő eszközökkel kiszedjük a lerakódásokat, oda nem illő tárgyakat. ilyenkor kézi erővel dolgozunk, de van amikor ez sem segít, ilyenkor előbb a spirálos gépi csatornatisztító géppel próbálkozunk. Azonban ha makacsabb dugulással találkozunk, akkor a WOMA nagynyomású csatornatisztító berendezést hívjuk segítségül, melynek segítségével lemossuk a csatorna oldalán lerakódott szennyet, vízkövet esetleg gyökérbenövést.

Azonban olyan helyzet is előfordult már amióta a duguláselhárítással foglalkozunk, hogy nem lehetett a nagynyomású Woma géppel kitisztítani egy-egy ilyen csatorna szakaszt, így sajnos csak a bontás maradt, mint egyetlen lehetőség.
A duguláselhárítás a gyerekek számára mindig nagy látványosságnak számít az iskolában, azonban a fenntartóknak annál nagyobb fejvakarást.

Ezért szoktuk kérni, javasolni, hogy amennyiben lehetséges a rendszeres karbantartásról gondoskodjanak az iskolai fenntartók, mert sokkal egyszerűbb bontás nélkül kitisztítani a csatornát, mint később fúrni-faragni, pláne bontani.
Iskolai duguláselhárítás non-stop soron kívül, azonnali kiszállással, garanciával.

Duguláselhárítás iskolákban és közintézményekben Budapesten és vonzás körzetében.